Jackie Chan kétszer is forradalmasította az akciófilmgyártást. Legelőször a hetvenes évek végén, amikor a halálkomolyra vett kosztümös filmek félórás küzdelmei közé részeges kung-fu – és nem karate, könyörgöm! – mesterként becsempészte sajátos humorát, majd amikor 1985-ben a Rendőrsztorival életre keltette a szintén iskolát teremtő, modern bunyós akciófilmek alapját. Mindezekre azonban csak az amerikai közönség egy része volt vevő: a többiek megmaradtak a Sho Kosugi, Michael Dudikoff és mára szintén névtelen társaik, majd később Van Damme tehetségtelen ökölrázásánál.

Jackie szívósan dolgozott tovább és a kilencvenes évek közepére jött el újra a lehetőség, hogy berúgja a hollywoodi stúdiók kapuját. Miután az eddigieknél sokkal kidolgozottabb történetű és dramaturgiájú második részeges film elkészült – csak a végső akciójelenet felvétele négy hónapig tartott, ami napi 3 másodperc (!) hasznos bunyót jelentett – hozzálátott az ostromhoz: Kanadában el kezdte forgatni a célzatosan a tengerentúli közönségnek szánt külvárosi vicc- és akcióbombáját, a Balhé Bronxbant.

Keung Hongkongból érkezik Bronxba, hogy részt vegyen bácsikája, Bill (Bill Tung, aki Hongkong legismertebb lóverseny-kommentátora szinte minden filmjében a Bill bácsi nevű jóságos rendőrfőnököt – Rendőrsztori-sorozat – vagy a Bill bácsi nevű jóságos, lottónyertes átlagembert – It’s a Mad Mad Mad World-sorozat – játssza) esküvőjén. Miután a szertartás és boltja eladása után a már nem is annyira ifjú pár nászútra megy, Keung egy időre még marad, hogy segítsen az új tulajdonosnak, Elaine-nak (Anita Mui: a nála kilenc évvel fiatalabb színésznő egy évvel korábban még Jackie anyját játszotta). Keung közben összeismerkedik a szomszéd kisfiúval és annak nővérével, majd az első bunyó sem várat magára sokáig: egy helyi banda megpróbálja kirámolni az üzletet; gyűrött orrú hősünk azonban látványos körülmények között jobb belátásra bírja őket. A történet további részében fontos szerepet kap még egy kispárna, néhány dilinyós bandatag, egy-két igazi gengszter és mindenféle, mások vidám elgyepálására alkalmas tárgy és eszköz – lásd: hűtőszekrény, bevásárlókocsi és más egyebek.

Az igazi, stabil rajongók már tudták, Amerika azonban még csak akkor ébredt: a világ elsőszámú gipszfogyasztójának végre sikerült az áttörés – mégpedig szó szerint. Bár nem csupán Jackie, de a stuntmanből lett rendező, Stanley Tong, két kaszkadőrnő és az egyik szereplő, Francois Yip csontjai is bánták a felvételeket, a suhogó műanyag nindzsa-kardokhoz szokott amerikai moziközönség szájtátva bámulta – a Hongkongban egyébként díjnyertes – akciójeleneteket és nevetett a vicceken, valamint a már kötelezően bemutatott, elhibázott jeleneteken. Hollywood „hát mi a fenét néztünk mi eddig?!” – felkiáltással verte a fejét az íróasztalba, majd gyorsan egy halom szerződést tolt a szelíden mosolygó kínai elé. És bár a maguk nemében zseniális akciófilmjeiért valószínűleg soha életében nem kap majd Oscart – talán majd egy életműdíjat nyolcvan évesen –, túl a negyedik X-en Jackie végre elérte, amit akart: a világ legjobb és legnépszerűbb akciósztárját ma már az Álomgyárban is komolyan veszik – és a tékákból az A-lista élére ugorva ma már mindenki legnagyobb örömére 20 millió dollárért ropogtathatja a csontjait…

 (2002, DVD Magazin)

Semmit nem kell hozzáfűzni! A legnagyobb kedvenc: Jackie!